A világ leggazdagabb országai (2014) Gyerekvállalás az EU országaiban: szabadságok és járandóságok - infografika Infografika a 0-8 éves gyermekek médiafogyasztási szokásairól Mámor és Instagram - infografika

Megosztás

2013. szept. 6.

Nethasználatban közel már az uniós szint - infografika

A lakosság 71 százaléka immár nálunk is rendszeresen használja a világhálót; ez alig marad el az uniós átlagtól. Az InfoTandem  infografikáján az is látszik, hogy a hazai háztartások 68 százaléka széles sávú hozzáféréssel rendelkezik.

Magyarország uniós lemaradása 3 százalékpontra csökkent a tényleges internethasználat tekintetében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss elemzéséből. Azok aránya, akik a felmérés előtti három hónapban neteztek, 2010-ben még 62 százalék volt, 2012-ben viszont már 71 százalék, miközben az uniós átlag 74 százalékon állt. Az EU éllovasai e tekintetben a svédek és a hollandok, egyaránt 93 százalékos rátával, míg a sereghajtó Románia, 46 százalékkal. Egyébiránt a magyar lakosság háromnegyede életében legalább egyszer szörfölt már a világhálón. Az intenzív használók súlya a 16–24 évesek között a legmagasabb, 94 százalékos, de például az 55–64 éveseknek is több mint fele (53 százaléka) ide sorolható.
A rendszeres számítógépezés terén még közelebb jutottunk a közösségi átlaghoz: a lakosság 72 százaléka tavaly már tényleges használó volt (ez két esztendő alatt 8 százalékpontos javulásnak felel meg). Ez az indikátor csupán 2 százalékponttal alacsonyabb az uniósnál; az elmaradás e téren is fokozatosan mérséklődik.
Az internet terjedése hazánkban is a mobil eszközök térnyerésével párosul, ám itt még jócskán az uniós nívó mögött kullogunk. Magyarországon mobil eszközökkel a lakosság 18 százaléka internetezik, míg az Európai Unióban átlagosan a 36 százaléka.
Az adatfelvételt megelőző 12 hónapban a magyarok 25 százaléka vásárolt interneten keresztül. Ez 2010-hez képest ugyan 7 százalékpontos növekedést tükröz, messze elmarad azonban a 45 százalékos uniós átlagtól. A netes beszerzők fele ugyanakkor rendszeres vásárlónak számít.

Forrás és további részletek: http://ado.hu/rovatok/technologia/nethasznalatban-kozel-mar-az-unios-szint-infografika

Szerzői jogok és a korrekt információ-felhasználás

További kutatási eredmények, érdekességek Magyarországról és a világról a ZIPP.hu-n

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.