A világ leggazdagabb országai (2014) Gyerekvállalás az EU országaiban: szabadságok és járandóságok - infografika Infografika a 0-8 éves gyermekek médiafogyasztási szokásairól Mámor és Instagram - infografika

Megosztás

2012. aug. 2.

Továbbra is a SAS uralja a fejlett elemző eszközök világpiacát

Az IDC üzleti analitikai szoftverek globális piacát vizsgáló tanulmánya 1 szerint 2011-ben a bevételek alapján továbbra is a SAS vezette a fejlett elemző eszközök szegmensét 35,2 százalékos piaci részesedésével, mellyel jelentősen, 18,4 százalékponttal előzte meg a második helyen álló versenytársát. A Forrester napokban megjelent beszámolójában 2 a fejlett adatmegjelenítő platformok területén szintén a vezetők közé sorolta a SAS-t.

Az IDC idézett tanulmánya az üzleti analitikai szoftverek világpiacára vonatkozó, 2012-2016-os időtávra szóló előrejelzést fogalmaz meg, valamint a 2011. évi szállítói részesedéseket ismerteti. Jól érzékelteti a SAS domináns szerepét a fejlett elemző eszközök szegmensében, hogy részesedése a tavalyi évben meghaladta a többi, jelentésben nevesített versenytárs együttes részarányát. Továbbá az IDC jelentésében számos más üzleti analitikai kategóriában is a top 5 szállító közé került a SAS, beleértve az üzleti intelligencia eszközöket, adattárház platformokat, teljesítménymenedzsment alkalmazásokat, végfelhasználói lekérdező / jelentéskészítő megoldásokat, adattárházfejlesztő szoftvereket és az ellátásilánc-elemző eszközöket. Az IDC szerint az üzleti analitikai szoftverek piaca 14,1%-kal bővült 2011-ben, s az elemzőcég 9,8%-os átlagos éves növekedési rátát jelez előre 2016-ig.
 
„A szervezetek évekig költséghelyként tekintettek az informatikára; ez a felfogás azonban gyorsan 
megváltozik, amint a vállalatvezetők felismerik az analitika által nyújtott előnyöket. A vállalatok egyre inkább megértik, hogy az elemző eszközök segítségével feltárt értékes összefüggések az IT-t üzletösztönző tényezővé tehetik, amely fellendítheti a szervezet eredményeit." - nyilatkozta Jim Davis, a SAS senior alelnöke és marketingigazgatója.
A Hewlett-Packard például strukturált és strukturálatlan adatok elemzésére használja a SAS analitikai megoldásait. „A nyilvános adatok elemzése például elősegítheti, hogy a jövőbeli termékeinket a valós igényekhez igazítsuk, és akár a call centerünkbe érkező szervizbejelentéseket is előrejelezhetjük. Ezekkel az eszközökkel növelhetjük a meglévő portfóliónkkal kapcsolatos ügyfélelégedettséget, és a termékeink következő generációját is finomhangolhatjuk az eladásaink növelése érdekében" - mutatott be néhány példát Prasanna Dhore, a HP globális ügyfélintelligenciáért felelős alelnöke arra, hogy a vállalat milyen területeken alkalmazza a SAS megoldásait az üzletfejlesztés érdekében. 
 
A fejlett adatmegjelenítő platformok piacán is a vezetők között
A fejlett analitikai megoldások közé tartoznak például a fejlett adatvizualizációs eszközök is, amelyek lehetővé teszik az adatok interaktív és dinamikus ábrákon történő megjelenítését, elősegítve a rejtett minták és összefüggések gyors és egyszerű feltárását, megértését. A fejlett adatvizualizációs szoftvereket vizsgálta a Forrester független kutatócég 2012. harmadik negyedévi jelentésében, melyben a SAS-t a terület vezető szállítói közé sorolta. A SAS két megoldásával, a SAS® Visual Analytics nagy teljesítményű big data megjelenítő eszközével, valamint a JMP® asztali vizualizációs alkalmazásával érdemelte ki az elismerést.
 
Vizuális diagnózis
Az újszülöttgyógyászat területén végzett folyamatos klinikai munkája és kutatási projektjei mellett Dr. David Tanaka a pénzügyi adatsorokat is vizsgálja a Duke Egészségügyi Központban: a költségek leszorítása és a szolgáltatási színvonal fenntartása érdekében eltéréseket keres a számlázásban és a kifizetésekben. A SAS statisztikai szoftverével és JMP vizualizációs eszközével végzett pénzügyi elemzései bruttó 10-15%-os bevételnövekedést eredményeztek. Dr. Tanaka ezeket a megoldásokat most a teljesítménynövelő kezdeményezések ellenőrzésére és értékelésére használja a Duke gyermek-egészségügyi szolgáltatásai területén.                                    
Az adatvizualizációnak köszönhetően Tanaka az adatokat grafikus és interaktív módon képes megjeleníteni, s így egyszerűen felismeri az orvosok közötti esetleges különbségeket a klinikai erőforrások felhasználása, vagy ugyanazon típusú probléma kapcsán történő számlázás tekintetében. „Ha egy orvos következetesen sokkal többet számláz, előfordulhat, hogy betegebb gyerekekkel foglalkozik, vagy lehet, hogy valamilyen probléma van az erőforrás-felhasználás területén, amit mindenképp szükséges megvizsgálni" - magyarázza Tanaka.
 
A big data sem akadály
A SAS innovatív analitikai megoldásai már nagy teljesítményű platformokon is elérhetők annak érdekében, hogy a vállalatok választ adhassanak a napjainkat jellemző, robbanásszerűen növekvő adatmennyiség, azaz a big data kihívásaira. Ezekkel a memórialapú eszközökkel a szervezetek órák vagy percek alatt oldhatnak meg olyan problémákat, amelyeket korábban a hatalmas adatmennyiségek miatt nem tudtak.

1 IDC's Business Analytics Software 2012-2016 Forecast and 2011 Vendor Shares report (Doc 235494)
2 The Forrester Wave™: Advanced Data Visualization (ADV) Platforms, Q3 2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.