A világ leggazdagabb országai (2014) Gyerekvállalás az EU országaiban: szabadságok és járandóságok - infografika Infografika a 0-8 éves gyermekek médiafogyasztási szokásairól Mámor és Instagram - infografika

Megosztás

2013. aug. 12.

A sem foglalkoztatásban nem álló, sem oktatásban, illetve képzésben nem részesülő fiatalok aránya - grafikon


A sem foglalkoztatásban nem álló, sem oktatásban, illetve képzésben nem részesülő fiatalok aránya az OECD országokban (2008 és 2011)

2011-ben az EU-ban a 15–29 év közötti fiatalok 15%-a sem foglalkoztatásban nem állt, sem oktatásban, illetve képzésben nem részesült, ami egy árnyalattal kedvezőbb az OECD egészére számított 16%-os átlagnál. Mindazonáltal Görögországban, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban ugyanez az arány meghaladta a 20%-ot. Friss uniós adatok szerint 2012-ben az említett négy ország közül háromban – a három dél-európai országban – tovább romlott a helyzet. 
A grafikonon feltüntetett adatok szerint Magyarországon 2011-ben 18% volt a sem foglalkoztatásban nem álló, sem oktatásban, illetve képzésben nem részesülő fiatalok aránya.

A grafikon alján az országok neve mellett (felett) a 2008 és 2011 közötti változás látható (százalékpontban).

Szerzői jogok és a korrekt információ-felhasználás

További kutatási eredmények, érdekességek Magyarországról és a világról a ZIPP.hu-n

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.