A világ leggazdagabb országai (2014) Gyerekvállalás az EU országaiban: szabadságok és járandóságok - infografika Infografika a 0-8 éves gyermekek médiafogyasztási szokásairól Mámor és Instagram - infografika

Megosztás

2013. máj. 6.

Válogatás az elmúlt hét híreiből (05.06.)

Az elmúlt héten a ZIPP.hu Társadalom és közvéleménykutatás oldalán megjelent hírekből válogattam:

A KÓD felmérésének (Tízből három magyar olvas a vécén) eredményei szerint tízből három magyar szokott a mellékhelyiségben olvasni, fürdés közben pedig sokan hallgatnak rádiót.
A legfinomabb ételek otthon készülnek? című írásból kiderül, hogy mely nemzetek kedvelik leginkább a házi kosztot, és mely országok lakói főznek a legritkábban.
A britekről köztudott, hogy sokat foglalkoznak az időjárással, egy friss felmérés (Naponta négyszer panaszkodnak az időjárásra) számszerűsítette is az erre fordított időt.
A The New York Times című napilap és a CBS televízió közös közvélemény-kutatása (Nem támogatják az amerikaiak a katonai beavatkozást Szíriában vagy Észak-Koreában) az amerikai lakosság szíriai és észak-koreai konfliktussal kapcsolatos véleményét vizsgálta.

Szerzői jogok és a korrekt információ-felhasználás

További kutatási eredmények, érdekességek Magyarországról és a világról a ZIPP.hu-n

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.