A bölcsesség nem feltétlenül életkorfüggő

Egy kutatás szerint az amerikaiak problémamegoldási képessége az életkor előrehaladtával fejlődik, miközben a japán fiatalok ugyanolyan bölcsek, mint az idősebbek.

Gyakran találkozhatunk azzal a sztereotípiával, hogy a kor előreladtával az emberek bölcsebbek is lesznek. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mennyi valóságalapja van ennek a feltételezésnek.
Igor Grossmann, a kanadai Waterloo-i Egyetem professzorának két évvel ezelőtti kutatása szerint igenis van kapcsolat az életkor és a bölcsesség között. Az amerikai lakosok között végzett kísérletében kimutatta, hogy a fiatalabbak kevésbé bölcsek, mint az idősebbek - már amennyire mérni lehet az emberi bölcsességet.
A professzor a kutatást most Ázsiára, és ezen belül Japánra is kiterjesztette. Meglepetésére úgy találta, hogy Amerikával ellentétben itt a bölcsesség nem feltétlenül életkorfüggő.
A tanulmányban, amely nemrég jelent meg a Psychological Science-ben, 186, életük különböző szakaszában lévő japán személyt hasonlítottak össze 225 amerikaival. A résztvevőket arra kérték, hogy olvassanak el egy sor ál-újságcikket, amelyek különböző problémákat taglaltak. A cikkek felében csoportok közötti, másik felében pedig egyének közti konfliktushelyzeteket mutattak be. Az egyikben például egy elszegényedett csendes-óceáni sziget lakosai vitatkoztak arról, hogy megengedjék-e egy nemzetközi olajvállalatnak, hogy feltérképezza a helyi kőolajkészletet. A támogatókat a meggazdagodás lehetősége vonzotta, az ellenzők pedig az ökológiai pusztulástól tartottak. Az egyéni cikkek testvérek, barátok vagy házastársak közti konfliktushelyzeteket írtak le. Minden cikk elolvasása után arra kérték az alanyokat, hogy válaszoljanak azokra a kérdésekre, hogy "Mit gondolnak, mi fog ezután történni?" és "Miért gondolják azt, hogy így fog történni?". A válaszaikat felvették, majd a hanganyagot begépelték, a szövegből pedig kivágták az életkorhoz, vagy a nemzetiséghez kötődő információkat. A megszerkesztett verziókat szakértők minősítették. A válaszokat egytől háromig pontozták annak függvényében, hogy mennyire teljesítik a következő kritériumokat: konfliktusmegoldásra való törekvés, kompromisszumkézség, a személyes tudás határainak felismerése, a problémák eltérő perspektíváinak felismerése, illetve, hogy az alany tisztában van azzal, a helyzet időközben tovább romolhat. Az 1-es pontszám azt jelentette, hogy az alany válasza során az illető kritériumot egyáltalán nem vette figyelembe, a 2-es azt jelezte, hogy némileg tekintetbe vette a megfigyelt kritériumot, a 3-as pedig magasfokú odafigyelést jelentett. A résztvevők pontszámát külön-külön összeadták, majd egy 1-től 100-ig terjedő skálára helyezték a kapott értéket, különválasztva a személyközi, illetve a csoportközi "bölcsességet".
A tanulmány eredményei szerint az amerikaiak az életkor előrehaladtával bölcsebbek lesznek. Csoportközi bölcsességük átlaga 45 volt 25 éves korukban és 55 volt 75 éves korukban. A személyközi konfliktusmegoldó osztályzatuk ehhez hasonlóan 46-tól 50-ig emelkedett, ahogy megöregedtek. A japán nemzetiségű alanyok pontszáma azonban erőteljesen szórodott az életkor függvényében, illetve mind a 25, mind a 75 éves generációnak 51 volt a csoportközi pontszáma. Az egyének közti konfliktushelyzetek megoldására 53, illetve 52 pontot kapott a két generáció.
A kutatás eredményei szerint tehát a japánok bölcsessége nem életkorfüggő, hanem velük született "adottság". A kutatást azonban egy paradoxonra is rávilágít. Az amerikai társadalmat individualistának, a japánt pedig inkább kollektivistának tartják számon. A kutatásban azonban a japán pontszám magasabb lett a személyközi problémák megoldása során, amely egy individualistább társadalomra utal. Az amerikaiak, legalábbis az idősebbek, csoportos bölcsességi pontszáma a magasabb: ez pedig kollektív társadalmi tudatra enged következtetni.
Forrás: Transindex/The Economist

Így vélekedik egy laikus a közvélemény-kutatásokról...

Véletlen akadtam a neten egy a "Lehet-e hinni a közvélemény-kutatásoknak?" címet viselő cikkre. Számomra teljesen elképesztő volt, amit olvastam, ugyanakkor tanulságos és elgondolkoztató - még akkor is ha egy bulvár oldalon található az iromány. Sajnos vannak, akik így vélekednek, sőt annyira hisznek saját tudásukban (jelen esetben helyesebb volna tudatlanságot említeni), hogy ezt a "nagyközönséggel" is megosztják...

Az írásból lentebb idézek, de akit teljes terjedelmében érdekel IDE kell, hogy kattintson (a korrekt forrásmegjelölés kedvéért a link szövegesen is: http://www.ricsajok.hu/hirek/belfold/lehet-e-hinni-a-kozvelemeny-kutatasoknak/).
Ennek oka a felhasználási feltételekben, keresendő, amelyből szintén muszáj idéznem:
"Az e kiszolgálón megtalálható oldalak kizárólag az ismeretszerzés megvalósíthatóságát szolgálják."

Itt tehát a szerző gondolatai:

"Közhely azt állítani, hogy a magyar a világ legmelankolikusabb embere. Természetes, ha valamely kutatáshoz ez az alapfeltevésünk, akkor ezt is fogjuk kihozni eredményként."

"Kezdjük ott, hogy nagyon sokféle kutatást végezhetünk. (...) Bárhogy is csináljuk, valószínűleg egyáltalán nem lesz a kutatási anyagunk reprezentatív (vagyis nem lesz minden korosztályból közel azonos számú emberről adat), ami már dönti valamerre a kutatás eredményét."

"Tehát nagyrészt kik fognak válaszolni? A személyes és a telefonos verziónál: nyugdíjasok, kismamák, munkanélküliek tehát, aki napközben ráér. Internetesnél viszont több lesz a fiatal, aki heccből, komolytalankodva tölti ki a kérdéssort. "

"Talán jobb is, ha véleményünket nem közvélemény-kutatásokra, hanem a magunk mindennapi tapasztalataira támaszkodva alkotjuk meg."