A világ leggazdagabb országai (2014) Gyerekvállalás az EU országaiban: szabadságok és járandóságok - infografika Infografika a 0-8 éves gyermekek médiafogyasztási szokásairól Mámor és Instagram - infografika

Megosztás

2010. dec. 3.

A britek szakszervezet pártiak

Az Angus Reid közvélemény-kutató a szakszervezetekről kérdezte a brit lakosokat. Többségük egyet ért azzal, hogy a szakszervezetek szükséges és fontos részei a társadalomnak és úgy vélik, képesek hatékonyan fellépni a dolgozók fizetésének és munkakörülményeinek érdekében.

A megkérdezettek 31%-a úgy véli a szakszervezeteknek túl nagy befolyása van Britanniában, 33% gondolja, hogy éppen megfelelő befolyással rendelkeznek, míg 21% úgy véli túl kevéssel.
A britek 2/3-a (67%) egyet ért azzal, hogy a szakszervezetek szükséges és fontos részei a társadalomnak és 64% úgy gondolja, hogy a szakszervezetek képesek hatékonyan fellépni a dolgozók fizetésének és munkakörülményeinek érdekében. (16% nem tudott vagy nem akart a kérdésre válaszolni.)
A kutatás során a válaszadókat megkérdezték nyolc szakszervezettel kapcsolatban, arról is, hogy vélekednek ezek sztrájkhoz való jogáról. A legtöbben (54%) a sürgősségi dolgozók (pl. mentősök) esetében mondták azt, hogy sosem lenne szabad sztrájkot hirdetniük, az egészségügyi dolgozók esetében 43% válaszolta ezt. Ugyanakkor a megkérdezettek 11 illetve 12%-a esetükben is úgy véli, hogy jogukban áll bármikor munkabeszüntetést hirdetni.

A reprezentatív kutatás 2010. október 27-28-án készült 2015 felnőtt megkérdezésével. 95%-os valószínűségi szint mellett a hibahatár maximum +/- 2,2%.

Fenti írásom eredetileg a zipp.hu-n jelent meg:
http://zipp.hu/kulfold/2010/11/07/a_britek_szakszervezet_partiak
2010.11.07.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.